Másfél milliárdot spórolhatna az OEP a császármetszéseken

1 milliárd 400 millió forintot spórolhatna a császármetszéseken az OEP és így mi, magyar állampolgárok, ha a kórházakban komolyan vennék a WHO ajánlását. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ugyanis sehol a világon nem indokolt a 15 százalék feletti császármetszéses arány. Az egészségbiztosító legújabb, 2010-es adatai azt mutatják, hogy a magyar szülészeti intézményekben átlagosan ennek több, mint a kétszeresét végezték el.  Az arány most 33%. Ez azt jelenti, hogy tavaly több, mint harmincezer magyar édesanya esett át császármetszésen.

Ha a WHO tudományos kutatásokon alapuló ajánlását a magyar szülészeteken betartanák, akkor 2010-ben körülbelül 16 ezer fiatal magyar nőnek nem kellett volna átvágni a méhét és a hasfalát.

A 2010-es adatok több szempontból is különösen megdöbbentőek. A császármetszéses arányszámok országosan 2006 óta 4,1 százalékponttal nőttek és ezzel átlépték a 30 százalékos küszöböt. Ez az átlag azonban úgy alakult ki, hogy 15 szülészeti intézmény „teljesített” 40 százalék felett, közöttük olyan nagy intézmények mint az Állami Egészségügyi Központ, a Semmelweis Egyetem mindkét klinikája és a Szegedi Tudományegyetem. Ha tovább vizsgáljuk az adatokat, akkor egyáltalán nem ritka, hogy egyes szülészeteken több, mint 10 százalékponttal növekedett meg négy év alatt a császármetszéses arány, például Marcaliban 13 %-pontos, Celldömölkön 12%-pontosos, Szolnokon 14%-pontos, Kalocsán 11%-pontos, Cegléden 10%-pontos, Orosházán 13%-pontos, Gyulán 11%-pontos, a budapesti Uzsoki utcai Kórházban 13%-pontos, Körmenden 13%-pontos, Hatvanban 11%-pontos, Gyöngyös 11%-pontos, Mosonmagyaróváron 11%-pontos a növekedés. De előfordul 20 százalékpontos emelkedés is, ilyen intézmény például a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház.
Sokszor érvelnek azzal, hogy a különféle típusú intézmények császármetszéses adatait nem lehet összehasonlítani, mert a szülészeti centrumokba több patológiás várandós kerül, akiknek nagyobb eséllyel végződik a szülésük műtéttel. Nos, az adatok azt mutatják, hogy a kiemelt centrumok a lista különböző helyein szerepelnek, (lásd sárgával kiemelve) egészen különböző császármetszéses adatokkal. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának 32,5%-át vethetjük össze a budapesti Semmelweis Egyetem 46 százalékával.
A lista élén pedig nem egy nagy szülészeti centrum áll, hanem az esztergomi Vaszary Kolos Kórház. Ebben az intézményben az anyáknak több mint a fele „nem tudott” természetes módon szülni, legalábbis orvosaik megítélése szerint, ezért ott a császármetszések aránya megdöbbentően magas, 54,5%! Érdemes volna megvizsgálni, mi indokolja ezt a különösen magas arányt, mi indokolja, hogy négy évvel ezelőtt ott az anyáknak „csak” a 38,4%-a esett át műtéti beavatkozáson gyermekük születése alkalmából? Vajon négy év alatt annyival több patológiás terhes került Esztergomba, annyival több „idős” asszony vállalt gyermeket, hogy az szükségessé tette a 16 százalékpontos növekedést? Vajon ez áll a háttérben, vagy valami más?

Miért császár?

Az OEP adatai szerint a 30 ezer császármetszésért közel ugyanannyi pénzt fizettek (5 milliárd  665 milliót), mint kétszer annyi hüvelyi szülésért ( 5 milliárd 567 milliót). Az egészségbiztosító által megadott adatokból az is következik, hogy egy császármetszésért kétszer akkora összeget kapnak a szülészetek, mint egy hüvelyi szülésért. Egy császár ára 169 ezer forint volt 2010-ben, míg egy hüvelyi szülésé 85 424 forint.

Azt nehéz megítélni, hogy a műtét költségei ténylegesen kétszer akkorák-e, mint a hüvelyi szülés költségei. Mindenesetre a szülészeti osztályokon a 2010-es adatok szerint egyre gyakrabban döntenek a műtét mellett. Az orvosok által vállalt indokok a következők szoktak lenni: a nők egyre későbbi életkorban vállalkoznak szülésre, több a lombikterhesség utáni szülés, az előzetes császármetszés újabb császármetszést von maga után. De gyakori, hogy az a hivatkozási alap, hogy császármetszés esetén kevésbé fenyeget a szülészeti perek réme.
Egyik indok sem magyarázhatja azonban a császármetszéses arány gyors, 10-15-20 %-pontos növekedését, amely, mint fentebb már részletesebben is ismertettünk, több szülészeti osztályt is jellemez. Minden negyedik-ötödik szülőnő helyett minden második-harmadikat meg kell műteni?!
Mi is áll akkor a háttérben? Milyen tényezők befolyásolják a szülészeti osztályok protokollját, illetve az egyes orvosok döntését? Ennek kielemzéséhez a szülés körülményeinek részletes ismeretére volna szükség. Arra, hogy tudjuk, milyen volt a várandósság, hogyan indult a szülés, milyen beavatkozásokat alkalmaztak. Ilyen kimutatás azonban a szülés körülményeiről nem létezik. Eddig még soha nem hozták nyilvánosságra, milyen arányban alkalmazzák a különféle szülésindítási módszereket, a burokrepesztést, a ballonos méhszájtágítást, az oxitocin infúziót stb. Ez azért volna különösen fontos információ, mert kutatási eredményekből tudjuk, hogy az indított szülések nagyobb arányban végződnek császármetszéssel.
Azt is vizsgálni lehetne, hogy milyen az egyes szülészorvosok császármetszéses gyakorlata. A szülészek ugyanis ma már nem csak életveszély esetén alkalmazzák a műtéti technikát, akkor is e mellett döntenek, ha az várhatóan jobb szülészeti mutatókat eredményez, mint a hüvelyi szülés. Annak megítélése azonban, hogy mikor várható jobb eredmény, meglehetősen szubjektív, így felvetődik annak a lehetősége is, hogy az egyes szülészorvosok hasonló helyzetben másféleképp döntenek. Valószínűleg szemléleti okokra vezethető vissza az is, hogy ugyanazon intézménytípuson belül nagy különbségek figyelhetőek meg az egyes szülészeti osztályok császármetszéses gyakorlatában.

A nők nem akarnak császármetszést

A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház 34,4 %-ával szemben például ott áll a Szent István Kórház 14,3%-a! Vajon mi okozza a 20 százalékpontos eltérést, a több, mint kétszeres gyakoriságot? Nem valószínű, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház várandós populációja ennyivel rosszabb állapotban van. Sokkal valószínűbb, hogy a két kórház orvosainak szemléletében, a szülészeti helyzetek kezelésének módjában van a különbség. Már csak azért is érdemes erre a lehetőségre felhívni a figyelmet, mert a Szent István Kórházban a császármetszéses arányszámok nemhogy nőttek volna, de egyenesen csökkentek. Vagyis a műtétek számának csökkentése egyáltalán nem tartozik a „lehetetlen” kategóriájába. Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy valószínűleg a várandósok értékelik a Szent István Kórház erőfeszítését, mert évi 3000 szülés áll szemben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház évi 1600 szülésével.
A Szent István Kórházban, de említhetnénk a Szent Imre Kórházat is, a fővárosi kórházak legforgalmasabb szülészeti osztályai működnek. Forgalmuk csaknem akkora, mint egy egyetemi centrumnak. Azért érdemes ezt a két intézményt kiemelni, mert itt a tartósan alacsony császárfrekvencia tartósan magas születésszámmal párosul. 2006-ban is ezek voltak a legforgalmasabb szülészetek, éves születésszámuk legalább ezerrel meghaladta a fővárosi kórházak mindegyikének születésszámát. Közben a császármetszések aránya 20 százalék körüli volt, vagyis a legalacsonyabb ebben az intézménytípusban. Ez ismételten azt az összefüggést veti fel, hogy az anyák szívesebben választják azokat az intézményeket, ahol várhatóan kisebb eséllyel kell császármetszést átélniük, feltehetőleg csak akkor, ha erre tényleg szükség van. Az említett két kórház szülészetén nem nőtt olyan meredeken a születésszám egyébként, mint például a Bajcsy-Zsilinszky úti Kórházban, de valószínűleg csak azért, mert már így is „csúcsra vannak járatva” - azaz nem tudnak több szülő nőt fogadni. A születésszám emelkedése egyébként a legtöbb fővárosi kórházban megfigyelhető, ennek hátterében azonban a szülészeti osztályok megszüntetése, illetve átszervezése áll.
A budapesti nők lényegesen több szülészeti osztály között választhatnak, vagyis ebben a tekintetben hatalmas előnyben vannak vidéki társaikhoz képest. Azokban a városokban ugyanis, mint például Esztergomban, ahol csak egyetlen szülészet működik, nincs választási lehetőség, tehát a várandós anyák kiszolgáltatottsága óriási. Akkor is el kell viselniük az ötven százalék feletti császár frekvenciát, ha szívük szerint más utat választanának. De nem csak az esztergomi nők vannak  nehéz helyzetben. További tíz városban kell a várandósoknak szembenézniük negyven százalék feletti császáraránnyal. (Mindannyiunknak pedig azzal, hogy a magyarországi szülészeteknek jóval több, mint a felében az indokoltnál kétszer magasabb a császármetszéses arány!)
Amikor a nők számára nem adott a választás szabadsága, mert nincs más szemlélet szerint működő szülészeti intézmény, akkor csak a fenntartó tulajdonos, illetve végső soron az egészségügyi kormányzat felelőssége, hogy ezt a kiszolgáltatottságot csökkenti-e, avagy sem.
Rist Lilla

  Melléklet: A császármetszések aránya az egyes szülészeti intézményekeben (2006, 2009, 2010)

A csatolt táblázat adatainak forrásai:
A 2006-os és 2009-es császármetszéses adatok az azóta megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet honlapjáról származnak. A 2010-es adatok a babaszoba.hu-ról. A császármetszés árára vonatkozó adatok az OEP-től.