Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum
Szülészeti tájékoztatók

A Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján a 80-as évek elején főállású intézeti pszichológusok segítségével kezdtük a pszichoszomatikus szemléletű, családközpontú (vízben vajúdás, szülőszék, labda használata stb) is magában foglaló szülészeti ellátást. Magyarországon a MÁV Kórházzal egy időben vezettük be a szülésre felkészítő tanfolyamokat, a papás szüléseket. Tavaly ünnepeltük a hivatalos papás szülések 25. évfordulóját, melynek száma ma eléri a szülések 80%-t. Azóta is évente szervezünk orvosok, szülésznők számára pszichoszomatikus szemléletű tanfolyamokat, tudományos üléseket. 1992-ben alakult meg a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti-Nőgyógyászati Társaság, mely tagja a nemzetközi társaságnak is. Legutóbb 2009-ben rendezte meg klinikánk a Társaság VII. Kongresszusát. Ebben a témában több magyar és idegen nyelvű folyóiratban jelentettünk meg tudományos közleményeket, egy kandidátusi és egy PhD védés is történt ebben a támakörben. Az International Society of Psychosomatic Obstetrics and Gynecology Velencében tartott nemzetközi kongresszusa a magyar pszichoszomatikus szülészeti ellátást nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek tartotta.

A klinikánkon szülő terhesek gondozása Debrecenben már prékoncepcionálisan elkezdődik, majd a központi terhesgondozáson folytatódik. A klinika konzíliárusi terhesgondozást végez. A terhesek a 12., a 18. és a 32. hetes szűrővizsgálatokon a klinikán jelennek meg, már akkor elkezdődik a felvilágosításuk. A központi terhesgondozás mellett orvosaink a magánrendelőkben ennek a szellemnek megfelelően fogadják a terheseket. A 30. héttől hetente szülésre felkészítő tanfolyamokat tartunk pszichológusaink és szülésznőink közreműködésével, ahol a házaspárok részletes felvilágosításban részesülnek, melyet írott formában is megkapnak. Szülőszobánk nyitott, előzetes bejelentés alapján a párok már a szülés előtt meglátogathatják a szülőszobát, ahol több egyágyas szülőszoba, alternatív szülési módok, egyágyas kórtermek, rooming-in rendszerű ellátás között választhatnak. Nálunk a terhesség alatti rendszeres találkozások során a családok már a szülés előtt írásos tájékoztatást is kapnak. Felújítás alatt álló weblapunkon ezeket a dokumentumokat mindenki számára hozzáférhetővé fogjuk tenni.

A szüléseket orvosok, szülésznők vezetik, a terhesek előzetes kérés alapján szülésznőt, szülésznő+orvost, orvost is felkérhetnek szülésük levezetésére. A szülések során a legkisebb probléma esetén neonatológus szakorvos is jelen van, a neonatológusok az újszülött megvizsgálása után az újszülöttet már az anya ellátása során az anya mellkasára helyezik, s az egészséges újszülött kezdettől fogva a teljes bent tartózkodás alatt, végig az édesanyjával van (rooming-in). A debreceni PIC a szülőszoba mellett, ugyanazon épületben van. A PIC-ben kezelt újszülöttekhez az édesanyák bejárnak, aktívan vesznek részt újszülöttjük gondozásában, még az inkubátorban is.

A jelenlegi OEP finanszírozás szerint spontán szülés esetén az anya a 3. napon bocsátható haza. Klinikánkon 24 órán belüli távozás igen ritkán, a gyermekágyas önkéntes döntése esetén fordul elő.

A régióban jól működik az in utero szállítás, a progresszív betegellátás. Szülőnőink 45%-a nem debreceni, szinte az ország egész területéről érkeznek hozzánk. Klinikánkon, mely a progresszív ellátás csúcsát jelent, a magas koraszülés és rizikóterhes ellátás ellenére, a császármetszés frekvencia az országos átlagot nem haladja meg. A szülésznők- szülészorvosok, neonatológusok harmonikus együtt működésének köszönhetően. az elmúlt években hazánkban a legjobb perinatalis és csecsemőhalandósági mutatókat klinikánk produkálta.

Az ÁNTSZ Regionális Intézetének szervezésében negyedévenként egyenként értékeljük az összes perinatalis és csecsemőkori elhalást, sajnos adatok hiányában a tervezett otthonszülésekről erre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésünkre.

Európában 1992-ben klinikánk egy holland kórházzal együtt először kapta meg a „Baba-Barát” címet, legutóbb egy évvel ezelőtt háromfős helyszíni auditáló bizottság felmérése alapján ismételten elnyertük ezt a címet. Klinikánk valamennyi munkatársa (portás, takarítónő is) rendszeres pszichoszomatikus, baba-barát tanfolyamon képzésben részesül.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet indikátor.hu felmérése alapján az elmúlt két évben klinikánk több szempont alapján is az első helyen végzett.

Anyagi lehetőségeinkhez képest klinikánkon igyekszünk intim, otthonos körülményeket teremteni a családok számára a szülés során. A még otthonosabb körülmények biztosítása érdekében újabb négy egyágyas szülőszoba kialakítása van folyamatban.

Az egyetemen folyó szülésznőképzés keretében is a pszichoszomatikus szemléletű szülészetet oktatjuk.

A klinikánkon folyó munkáról az 1973 óta évente megjelenő kétnyelvű évkönyveinkben olvashat bővebben.

Tisztelettel:
Prof. Dr. Tóth Zoltán
klinikaigazgató
a szakmai kollégium elnöke